Sziasztok!
Ezt ma még ki akartam tenni nektek, mivel Gina és én beszéltünk róla, hogy ebbe is bele kellene vágni, mármint a Halhatalanok alkonyat után sorozatnak. Évek óta nincs hozzá rajongói és nem tudni, hogy valamikor felkarolja-e egy kiadó, de addig is próbáljuk nektek elhozni. Egyelőre fejezetenként fog érkezni, a későbbiekben nem tudom, hogy ez változni fog vagy sem. Elsőként a 16. könyvvel kezdjük, a Sweet Ruin cíművel, amit mi Édes Pusztulásnak neveztünk el.
„Egy árva, aki az emberek világában nőtt fel…
Az árván maradt, Josephine felnőve sem tudta, hogy ki vagy mi ő – csak azt, hogy „rossz”, egy kitaszított, akinek különös képességei vannak. Kisöccse, Thaddeus éppoly tökéletes, mint, amilyen hibás ő maga; egész életét a fiú védelmezésével töltötte. Aznap, amikor elvették tőle, kezdődött Jo átalakulása dühös lányból – leendő szuperhősből – egy bájos, kegyetlen gonosztevővé.
Egy halálosan érzéki végrehajtó, akinek küldetése van…
A Møriøri szövetségre leselkedő fenyegetés miatt, Rune az Átokvérű íjász a halandók birodalmába érkezik, hogy megölje a legidősebb élő Valkűrt. Akár íjjal vagy az ágyban, de sosem habozik, hogy kifektesse célpontját. Mielőtt azonban lecsaphatna, előtte találkozik egy vámpírféle lénnyel, akinek szépsége fekete szívet rejt. Egyetlen harapással, ami gyönyört és egyben fájdalmat okozva elveszi tiltott vérét – így veszélybe sodorja testvérei titkait.
Végtelen szenvedély, ami édes pusztuláshoz vezet…
Lehetséges, hogy ez a gyönyörű nőstény egy kém, akit éppen az a valkűr küldött, akire a férfi vadászik? Rune tisztában van vele, hogy nem bízhat Josephineben, mégsem tud hátat fordítani neki. Évezredes hódításai ellenére sem tud ellenállni az ismeretlen vágynak, amit lány mélyen felébresztett benne. Amikor Jo elárulja annak a férfinak a kilétét, akiért meghalna, akkor ő és Rune az áruló akaratok háborújába kerülnek, ahol a végső hűség és a féktelen vágy áll szemben egymással.”
Pontosat nem tudok még mikor kezdjük el kitenni, de addig is reméljük ti is annyira várjátok, mint mi, hogy megosszuk veletek Jo és Rune történetét! 🙂
Idén korábban jött a Mikulás! Köszönöm! Most nagyon boldoggá tettetek 🙂
Te jó ég! Még egy jó hír. Imádlak benneteket. 🙂 Köszi, köszi, köszi.
💗
Szuper! Nagyon jó hírek! Sok sikert!
Köszönöm! 🥰
Ez Nagyon jó hír!!
Köszi szépen❤️
Uhhhhhhh ez a hónap legszuperebb híre! *-* Nem tudom megérteni, hogy a hazai közönség miért nem látott benne fantáziát, pedig olyan csudijó sorozat. 🙁
Szia Eszter!
Sajnos mi se értjük. 🙁 Pedig én imádom a sorozatot, azóta már többször újraolvastam az eddig megjelent köteteket és már régóta szemezgetek velük, hogy nekiállok, de eddig egyedül nem akartam. Így, hogy Gina belevág velem, hatalmas megkönnyebbülés és öröm! 🙂
Üdv,
Dee
Elképesztőek vagytok 🥰
💗
Épp most vagyok túl egy újabb újraolvasáson és nagy bánatom, hogy ezt a remek sorozatot is elkaszálták. Tiszta boldogság, hogy folytatjátok, hálás köszönet érte!
Sziasztok!
Nekem is nagy kedvencem a széria és sajnáltam, mikor dobták, így nagyon örülök, hogy folytatjátok! Jó munkát kívánok hozzá! 🙂
Köszönjük! 🙂 És nekünk öröm ennyi visszajelzést kapni, hogy ti is ugyanennyire várjátok a folytatást.